Ebben az esztendőben jött el az ideje annak, hogy a sóstóhegyi Mindenki Hirdetőtáblájának állagmegőrző átfestését elvégezzük.

Ebben az esztendőben jött el az ideje annak, hogy a sóstóhegyi Mindenki Hirdetőtáblájának állagmegőrző átfestését elvégezzük.

2015. május utolsó napjaiban elnökségünk két tagja a székelyföldi Szentegyházára látogatott. Vendéglátójuk régi kedves ismerősként és közös programjaink társszervezőjeként a Gyermekfilharmónia Alapítvány volt.

2015. január 22-én a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén vettünk részt a Megyeháza dísztermében. Civil szervezetek fogtak össze, hogy közös ünnepi műsorral, és egy kiállítással méltóképpen tisztelegjenek Kölcsey Ferenc és a Himnusz előtt.

Hagyományainkat őrizve, hatodik alkalommal szerveztünk szilveszter éjszakáján malacsütést, és éjféli pezsgős koccintást. Kedvünket nem szegte az „időjárás felelős” sem, mert a nagy hideg ellenére folyamatosan cserélődve, sokan jöttünk össze szilveszteri malacunknál.

Vengrinyák János „ Bíborfényben” című verses, elbeszéléses könyvének bemutatóján vettünk részt 2014. december 17-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár emeleti előadótermében.

Hagyományteremtő szándékkal hét esztendővel ezelőtt hívtuk életre a Mindenki Karácsonya elnevezésű ünnepi rendezvényünket. Hagyományunkat őrizve, ebben az esztendőben is közösen állítottuk és díszítettük fel a 11 méteres Mindenki Karácsonyfáját, melyhez városrészünk mindhárom gyermekintézményének fiataljai mellett minden érdeklődőt szeretettel hívtunk közös ünneplésre.

Sokunk számára jelent örömet, hogy Sóstóhegy három intézményének gyerekei minden évben eljönnek a közös ünneplésre. Alkalomhoz illő előadásukra mindig lelkesen készülnek, és szereplésükkel most is nagy sikert arattak.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni." (Márai Sándor)
