Ebben az esztendőben is a sóstóhegyi iskolával közösen rendezzük a „Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő” versenyünket mesemondó, vers-próza, valamint népdal kategóriákban. Versenyünkre a helyi gyerekeken kívűl távolabbról (határon innen, és túlról) érkezők jelentkezését is várjuk!
Szomorúan látjuk, hogy nagyon rossz állapotban van a sóstóhegyi Muskotály utcában lévő egykori Szent-Ivány-kúria épülete, melynek évekkel ezelőtt egyik kéménye is ledőlt, és beszakítva a cseréptetőt, utat engedett az épület további pusztulásához. A már régóta felújításra érdemes épület Sóstóhegy épített örökségének figyelemre méltó része, mégis kevesen tudják azt, hogy ki építtette, és ki is volt az eredeti tulajdonosa.
A sóstóhegyi iskola kezdeményezésére, annak belső udvari emlékfalánál egy művészi faragású kopjafát állítottunk, melynek készítője a sokunk által ismert Sándor A. Attila székelyudvarhelyi fafaragó mester volt. A kopjafa állításának aktualitását az adta, hogy egyesületünk helytörténeti adatgyűjtése során több, eddig nem publikált dokumentumot talált.
Ebben az esztendőben 10. alkalommal szerveztünk nyári tábort, melyre a nyíregyházi gyerekek mellett Budapestről és Nagykovácsiból, valamint Lengyelországból is fogadtunk táborozó gyermekeket. A kézműves foglalkozásokat vezető három mester visszatérő vendégként Székelyföldről jött el hozzánk.
A vírusos járvány miatt közösségi programjainkat hosszú hónapok óta visszafogottan, vagy sehogy nem tarthattuk meg. Felhasználva ezt a kényszerű pihenőt, gyűjthettük az erőnket a szebb napok reményében. Kockázatot is vállaltunk, mert megelőlegezett bizalommal kezdtük el szervezni a hagyományos nyári táborunkat immár 10. alkalommal. Utólag derült ki, hogy érdemes volt bizakodónak lennünk, mert egy kellő időben született kormányzati döntéssel engedélyezték a napközis és a benntlakásos gyermektáborok megtartását.
Ebben az esztendőben a koronavírus miatt megváltozott világban mindenütt minden másképpen alakult, mint ahogyan az emberek eredetileg szerették volna. Sajnos ez igazzá vált a Szentegyházi Gyermekfilharmóniával (Filivel) közös jubileumi (10.) alkalomra tervezett Szentegyháza - Nyíregyháza Ciripelő gálarendezvényünkre is. Szerettünk volna elutazni hozzájuk, de sajnos ebben az esztendőben erre nem volt lehetőség.
Született azonban egy közös elhatározás, amellyel mégis sikerült megmenteni a mindkettőnknél zászlóshajónak számító „Ciripelő” programot. A Filisek vezetőjével, Haáz Sándor tanár úrral közösen döntöttük el, hogy bármi is történjen a világban, az oly sokszor kedvesen becézett „Cziripelő” nem maradhat el! Így hát alkalmazkodtunk a megváltozott lehetőségekhez, és a vetélkedőt immár az „online” térben hívtuk új életre.
Házi készítésű, illetve pici házi stúdiónkban rögzített videófelvételeket kértünk a gyerekektől, és ezeket videóklippé fűztük össze. A Filisek is hasonlóan cselekedtek, és a két anyagot egybefűzve november 7-én (szombaton) 17.00 órától egyszerre, egy időben tettük nyilvánossá. Ez a videóanyag látható az alábbiakban:
Rövidesen „online” közönségszavazó oldal fogja segíteni a távmunkában dolgozó zsűrit. Az eredmény hirdetése egy hét múlva várható.
Ragyogó napsütéses időt kihasználva, szombat délután átfestettük az egyesületünk által 2013-ban állított "Mindenki Hirdetőtábláját". A karbantartó délutánon hét tagtársunk serénykedett a tábla körül, a többiek a vendégháznál finom estebéddel vártak bennünket.