Általános iskolás gyerekek részére immár 14. alkalommal rendezzük a honismereti és hagyományőrző táborunkat.
Tizennégy esztendő hosszú idő, így az évek során visszatérők közül jónéhányan az életkoruk miatt már kinőttek a táborozási lehetőségből. Többük jelentkezését azonban örömmel fogadtuk a kicsik felügyeletére, illetve a tábor napi feladataiban önzetlenül vállalt önkéntes munka végzésére.Nagy köszönet illeti őket!
Jubileumi évfordulóhoz érkeztünk, mert a „Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő” elnevezésű vetélkedőre 15. alkalommal utazhattunk el Székelyföldre. Velünk tartott az a 13 gyermek, akik október közepén a sóstóhegyi „Ciripelő” vetélkedőn kiemelkedő szereplésükkel nyerték el az utazási lehetőséget.
November 7-én a "Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő"-re utazunk. Utazásunk négy napjának a teljes útvonal térképét, és a részletes programtervet ezúton ismertetjük:
(A négy nap összesített úvonal-terve.)
Frissítve 2024. november 6-án, mert a péntek esti programban változás történt!
A „Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő” versenyünkre sokunk meglepetésére 75 nevezést regisztráltunk. Az általános iskolás korosztályú versenyzők 15 vármegyebeli intézményből, valamint Kárpátalja 4 iskolájából jöttek el hozzánk. A „Ciripelőn” népdal kategóriában 24, mese kategóriában 28, vers-prózában pedig 23 gyermek mérte össze a tudását. Vetélkedőnk 15 éves történetében ez egy új rekord, és egyben nagy megtiszteltetést jelent számunkra.
A legjobban szereplők értékes könyvjutalmat kaptak, és közülük került kiválasztásra az a tíz versenyző, akik november 7-én utaznak velünk Székelyföldre. A négynapos kirándulásunk során Erdély nevezetes helyeit fogjuk felkeresni, de utazásunk fő célja a „Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő” versenyen való szereplés lesz, ahol ugyanezen kategóriákban összemérhetik majd tudásukat az ottani gyerekekével. Az erdélyi utazásunk programtervét rövidesen közzétesszük!
Hagyományainkat őrizve, a sóstóhegyi Szabó Lőrinc Tagintézménnyel közösen ebben az esztendőben is meghirdetjük a „Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő” elnevezésű versenyünket mesemondó, vers-próza, valamint népdal kategóriákban.
Ebben az esztendőben 43 gyerek táborozott nálunk. A székelyföldi mesterek hagyományos kézműves foglalkozásai mellett most is igyekeztünk további hasznos elfoglaltságokkal érdekessé tenni a táborozó gyerekek napi programját.
Ebben az esztendőben is szorgos szervezőmunkával készülünk a gyermekek fogadására, és hasonlóan az eddigiekhez, most is érdeklődésre számot tartó programokkal igyekszünk emlékezetessé tenni a nyári pihenőjük ezen rövid szakaszát.