A karácsony közeledte minden gyermek és felnőtt lelkét izgalommal tölti el, mert az nemcsak Jézus születésének az ünnepe, hanem a család, a békesség, az öröm, és a szeretet ünnepe is egyben.

A karácsony közeledte minden gyermek és felnőtt lelkét izgalommal tölti el, mert az nemcsak Jézus születésének az ünnepe, hanem a család, a békesség, az öröm, és a szeretet ünnepe is egyben.

November első napjaiban a székelyföldi Gyermekfilharmónia Alapítvánnyal közös jubileumi alkalmat ünnepeltünk, mert tizedszer vehettünk részt az évente megrendezére kerülő „Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő” gyermekvetélkedőn.

A megszokottól eltérően most az erdélyi utazásunk 4 napos volt, mert a jubileumi alkalomra egy egész napos ajándékprogramot vittünk a szentegyházi gyerekeknek. A program megvalósításához a nyíregyházi Burattínó Bábszínház bábművészeinek közreműködését kértük, melyet ők örömmel fogadtak el.
November 7-én a "Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő"-re utazunk. Erdélyi utazásunk részletes programtervét alábbiakban ismertetjük:

Ha ősz van, akkor "Ciripelő" ! Ebben az esztendőben is október elején, a helyi iskolával közösen rendeztük a „Ciripelőt” mesemondó, vers-próza, valamint népdal kategóriákban. Idén nevezési rekord dőlt meg, mert kilenc iskolából immár hatvan gyerek nevezése érkezett. Városunk tanintézményei mellett megyénk más településeiről is, sőt a határainkon túlról, kárpátaljai iskolákból is jöttek fiatalok a versenyünkre.

Tízéves hagyományunkat őrizve, ebben az esztendőben is a sóstóhegyi iskolával közösen rendezzük a „Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő” versenyünket mesemondó, vers-próza, valamint népdal kategóriákban. Versenyünkre a helyi gyerekeken kívűl távolabbról (határon innen, és túlról) érkezők jelentkezését is várjuk!

2019. július 12-én este nagy tábortűzzel zártuk a 8. Sóstó-Sóstóhegyi Honismereti és Hagyományőrző Táborunkat. Hasonlóan az elmúlt éviekhez, ebben az esztendőben is változatos programsorozattal vártuk a negyvenfős táborozó gyermekcsoportot.

Nyári táborunk részletes programtervét ezúton tesszük közhírré.
.